2018-05-09 - Egyre többen dolgoznak, egyre magasabb fizetésért

A hónap közepén derül ki, hogy mennyivel nõtt a magyar gazdaság az elsõ negyedévben. Már vannak olyan szakértõk, akik 5 százalékos bõvülést várnak éves szinten, ami több mint tízéves rekord lehet. Továbbra is segíti a növekedést, hogy egyre több ember dolgozik egyre magasabb fizetésért, így többet is tudnak költeni – hangzott el az M1 Híradójában.

Egy felmérés szerint a fizikai munkát végzõk közül nemcsak a betanított munkások órabére növekedett országosan, hanem a szakmunkásoké is. Az egyik kisvárdai baromfi-feldolgozó cég új üzemet is épít, amellyel 500 új munkahelyet teremt. Magyarországon 2010 óta folyamatosan növekszik a foglalkoztatás, amely az elõrejelzések szerint még tovább bõvülhet a jövõben.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján idén az elsõ negyedévben már csaknem négy és fél millió embernek volt állása, ez nagyjából hetvenezerrel több, mint egy éve. A foglalkoztatás növekedésével párhuzamosan tovább mérséklõdött – mintegy harmincezerrel – a munkanélküliek száma is. Így már kevesebb, mint kétszázezer állástalant tartanak nyilván.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta, a munkahelyteremtõ támogatások, a beruházásösztönzõ programok és a hatéves bérmegállapodás egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt nyolc évben több mint hétszázötvenezer fõvel nõtt a munkából élõk száma. Cseresnyés Péter munkaerõpiacért és -képzésért felelõs államtitkár hozzátette, minél több ember dolgozik, annál jobban növekszik a gazdaság, és minél jobban növekszik a gazdaság, annál több embert igényelnek a piacon mûködõ cégek.

Forrás: hirado.hu