2018-07-16 - A jövõ évi költségvetés fejlõdési lehetõséget teremt a vállalkozásoknak

A jövõ évi költségvetés a vállalkozások számára jelentõs fejlõdési lehetõséget teremt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A miniszter hangsúlyozta, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében 2019-ben tovább csökken a munkát terhelõ adó. Felidézte, hogy a 2016-ban megkötött, többéves bérmegállapodás alapján a szociális hozzájárulási adó mértéke 2 százalékponttal, 17,5 százalékra mérséklõdik, ami mintegy 260 milliárd forintot hagy a munkaadóknál. A társasági adó pedig továbbra is 9 százalék lesz, amely Európában a legalacsonyabb kulcs - tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta, a kormány kiemelten kezeli a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését, miután ezek foglalkoztatják a magyar munkavállalók 75 százalékát. Növekedési esélyüket javítja többi között a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítése, a források céltudatosabb felhasználása, a vállalati támogatások rendszere - sorolta.

A miniszter kitért arra, hogy a kormány folytatja a szakképzõ intézmények fejlesztését a megfelelõ szakképzett munkaerõ biztosítására. Jelezte, hogy a szakoktatók fizetését közelíteni kívánják a versenypiaci jövedelmekhez.

A munkaerõhiány mérséklését segítheti a munkaerõpiacra lépést támogató új kedvezmény kialakítása, és megemlítette, hogy jövõre már az adóhivatal értesti a vállalkozókat a dolgozó után igénybe vehetõ adókedvezményekrõl.

Palkovics László kiemelte, hogy várhatóan az õsszel a versenyképességi tanács elé kerül majd a vállalkozások versenyképességét növelõ javaslatcsomag, amely további adócsökkentési lehetõségeket tartalmazhat.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a magyar vállalkozások innovációs képessége kialakuljon és erõsödjön, a gyártásban saját szellemi termék is megjelenjen.

Kérdésre válaszolva Palkovics László elmondta, hogy a kormány 2020-ra a GDP 1,8 százalékát kívánja kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítani, az állami mellett a vállalati részvétel arányának növelésével, amit a kutatás-fejlesztési és innovációs környezet átalakításával is segítenek úgy, hogy például a kisebb vállalatoknak is megérje fejlesztõmérnököt foglalkoztatni.

Forrás: MTI