A nemzeti kutatási és fejlesztési stratégiáról szóló elõadással kezdõdött az Innovációs és Technológiai Minisztérium országos fórumának nagykanizsai állomása. Az országos rendezvénysorozat fõ célja, hogy megfelelõ és eredményes kapcsolat alakuljon ki a tárca, valamint a kis- és középvállalkozások között. – Ennek a mai napnak számunkra is nagy értéke van, hiszen nagyon sok információt nyerünk a vállalkozásoktól. A vállalkozásoknak is értékes ez a fórum, hiszen mindenkit bemutatunk, aki tud segíteni például nemzetközi pályázatok elkészítésénél, ingyenes szolgáltatásoknál, szabadalmi eljárásokra vonatkozó ügyeknél. Összehozzuk a szereplõket. Azt várjuk, és ez is a végsõ célunk, hogy egyre többen szeressenek beszállni az innovációs térbe - hangsúlyozta Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.
A felsõoktatási intézményekben – mások mellett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán – folyó duális képzések sikerességét is segítheti a széles körû összefogással megvalósuló rendezvénysorozat. – Nagyon fontos az egyetem számára, hogy a nagykanizsai kampusz egyre erõsebb legyen. Az utóbbi néhány évben már sokat fejlõdött a kutatásfejlesztési tevékenysége, elsõsorban a víztechnológia, az információtechnológia, gazdaságtudományok és a turizmus területén. Ezt szeretnénk ma bemutatni, s szeretnénk megerõsíteni a partnereinkkel való kapcsolatot. Azt is szeretnénk látni, hogy a cégek és az ipar részérõl mik az igények az egyetemmel szemben - fogalmazott Dr. Vonderviszt Ferenc, a PEN rektorhelyettese.
Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum vezetõje azt hangsúlyozta: nagy szükség volt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrejöttére, hiszen így a vállalkozások számára is sokkal átláthatóbbá váltak a különbözõ pályázati lehetõségek. – A mostani uniós program elõkészítése, a TOP-os programok elõkészítése az úgy folyt, hogy megkérdezték az érintett településeket, az érintett polgármestereket, hogy mire lenne szükségük. S ennek köszönhetõen olyan pályázati kiírások születtek meg, amelyek rendkívül hasznosak voltak - mondta Bene Csaba.
A rendezvénysorozat nagykanizsai ülésén mintegy 100 helyi és környékbeli vállalkozás képviselõje vett részt. A március 6-ig tartó országos programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja.
Forrás: kanizsaujsag.hu