A pénzügyminiszter közölte: a munkavállalást ösztönzõ gazdaságpolitika, a célzott foglalkoztatási programok, a munkahelyteremtõ beruházások és munkát terhelõ adók csökkentése eredményesek, hiszen kilenc év alatt kevesebb, mint harmadára csökkent az állás nélkül lévõk száma hazánkban.
A kedvezõ munkaerõ-piaci folyamatokat tovább segítheti a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, a képzések, átképzések erõsítése és a munkaerõ-közvetítés hatékonyabbá tétele a járási foglalkoztatási osztályokon – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta, a kormány által már hat megyére kiterjesztett programban - amely a munkaügyi hivatalok átalakításával a még meglévõ munkaerõ-tartalékot hivatott célzottan a versenyszférába irányítani – már több mint 13 ezer álláskeresõt közvetítettek ki sikeresen az elsõdleges munkaerõpiacra. A kormány célja, hogy a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, így a programot fokozatosan az egész országra kiterjesztjük.
Varga Mihály elmondta, a foglalkoztatottak száma a szezonalitás hatását kiszûrve már három hónapja meghaladja a 4,5 milliót, amely fõként a versenyszféra bõvülésének köszönhetõ, ahol egy év alatt közel 70 ezerrel nõtt a létszám. Az elsõdleges munkaerõpiac növekedésével párhuzamosan egy év alatt 40 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma, ami azt jelenti, hogy az új típusú intézkedések hatására egyre többen mennek át közülük a versenypiacra dolgozni.
A kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodás, amely a minimálbér és a garantált bérminimum jelentõs emelését, illetve ezzel párhuzamosan a munkaadói adóterhek érdemi mérséklését tartalmazza, hozzájárul ahhoz, hogy a magas hozzáadott értéket elõállítani képes munkakörökben is tovább emelkedhessen a foglalkoztatottak száma az elkövetkezendõ idõszakban – tette hozzá a miniszter.
Forrás: kormany.hu